Kosár “Zene: Miklós Rózsa – A Ben-Hur zeneszerzőjének teljes filmzenei munkássága” a kosárba helyezve.
Rózsa Miklós: Kettős élet
„A valaha élt legnagyobb filmzeneszerző” – így méltatta a nyolcvannyolc éves korában elhunyt Rózsa Miklóst a Star Wars-filmek világhírű komponistája, John Williams. Rózsa Miklós közel száz játékfilm, többek között a Ben-Hur, A bagdadi tolvaj és A dzsungel könyve zeneszerzője. Karrierje során tizenhétszer jelölték Oscar-díjra, amelyből három aranyszobrot el is hódított.
Önéletrajza, a Kettős élet érzelmes, olvasmányos és fanyar, magyaros humorral megírt vallomás, amely negyven esztendővel az első kiadás után végre magyarul is olvasható. Jelen kötettel egy időben jelenik meg Hubai Gergely hatalmas gyűjtő-, rendszerező és szakértői munkája, a Zene: Miklós Rózsa, amely izgalmas történeti kontextusba helyezi az egyik legsikeresebb hollywoodi magyar alkotó teljes filmzenei életművét, miközben tisztázza a komponista önéletírásának pontatlanságait is.
A Magyarok Hollywoodban című könyvsorozatban jelent meg először Zukor Adolf és William Fox, Hollywood két magyar alapítójának önéletrajzi írása. A sorozat új, Rózsa Miklósról szóló, kétkötetes kiadásának célja, hogy a magyar kulturális közvélemény és a hazai filmrajongók közössége a két stúdióalapító után megismerje a filmtörténet másik ikonikus magyar alkotóját is. Rózsa Miklós mindvégig büszke volt magyarságára, ezért különösen fontos, hogy nemzeti emlékezetünkben méltó helyet kapjon.
Rózsa Miklós vallomása, amely nagylóci emléktábláján szerepel, hűen mutatja származásának, gyökereinek fontosságát és erejét: „Itt kezdődött a zeném… a magyar zene bélyege láthatatlanul, de kitörölhetetlenül ott van minden ütemen, amit valaha papírra vetettem.”
"A közönség sohasem téved." Bezárás
Ez a weboldal sütiket (cookies) használ ahhoz, hogy a weboldal megfelelően működjön, továbbá az oldalt felkereső látogatók számára a legjobb felhasználói élményt lehessen biztosítani. A sütikben elmentett információk a weboldalt felkereső látogatók böngészőjében kerül tárolásra, és olyan adatokat tartalmaznak amelyeknek segítségével felismerhetjük, ha a weboldalra visszalátogat, vagy segít abban, hogy a weboldal melyik oldalait látogatja a felhasználó a leggyakrabban, mik a legérdekesebbek számára, melyik részek a legjobban használhatóak.
A felhasználó a bal oldali rész fülein keresztül a süti beállításokat részletesen be tudja állítani.
A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.
Amennyiben ez a süti nem kerül engedélyezésre, akkor nem tudjuk elmenteni a kiválasztott beállításokat, ami azt eredményezi, hogy minden egyes látogatás alkalmával ismételten el kell végezni a sütik engedélyezésének műveletét.
Ez a weboldal a Google Analytics szolgáltatást használja olyan névtelen adatgyűjtéshez, mint például az oldalt felkereső látogatók száma, vagy a weboldalon belüli legnépszerűbb aloldalak.
Ezen sütik engedélyezése segít bennünket abban, hogy javíthassuk a weboldalunk tartalmát a látogatóink érdekében.
A feltétlenül szükséges sütiket mindenkor engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.
Tekintse meg adatvédelmi elveinket
Értékelések
Még nincsenek értékelések.